Karrier Portál banner

Pénzügyi referens - Pénzügyi Főosztály

Főbb feladatok

  • A kormánytisztviselő feladata az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2018. (VII.26.) EMMI utasítás 2. számú függelék 11.1. pontjában foglalt feladatok ellátása.
  • Részt vesz az operatív programok pénzügyi végrehajtásával összefüggő szabályozási feladatok ellátásában, pénzügyi eljárásrendek kidolgozásában.
  • Közreműködik az operatív programhoz kapcsolódó pénzügyi tervezési, lebonyolítási és pénzügyi nyomon követési, vezetői adatszolgáltatási feladatok végrehajtásában.
  • Egyeztet, és együttműködik az Igazoló Hatósággal az EU Bizottság felé történő elszámolás dokumentumának (költségnyilatkozat), azzal összefüggő egyéb dokumentumok előkészítésében, részt vesz a 2014-2020 programozási időszak vonatkozásában a program irányítási és ellenőrzési rendszerének kialakításában, a kapcsolódó információs rendszer fejlesztésében.
  • Közreműködik a pályázati felhívások pénzügyi minőségbiztosításában.
  • Közreműködik a támogatások igénylésével és felhasználásával kapcsolatos egységes eljárásrend, az éves fejlesztési kerettervek, a pályázati felhívások, a támogatási szerződések, támogatói okiratok egységes mintáinak pénzügyi vonatkozású kidolgozásában, valamint a dokumentumok egységes tartalmi és formai követelményeinek meghatározásában, véleményezi az egységes mintától eltérő egyedi támogatási szerződések tervezetét.
  • Részt vesz az operatív programok megvalósításával összefüggő előterjesztések, jelentések elkészítésében, véleményezésében.
  • Részt vesz az ellenőrzésekben, tényfeltáró látogatáson, helyszíni ellenőrzéseken.
  • Együttműködik és adatot szolgáltat a külső és belső ellenőrző szervek által lefolytatott vizsgálatok során.
  • Részt vesz az OP-k pénzügyi végrehajtásának és zárásának szabályozásában, az OP-k zárásáshoz kapcsolódó valamennyi pénzügyi feladat ellátásában.
  • Az OP megvalósítása érdekében igénybe vett nemzetközi hitelekkel kapcsolatosan adatot szolgáltat, éves és egyéb pénzügyi jelentéseket készít elő.

Elvárások

  • Magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
  • Felsőfokú végzettség
  • Pénzügyi területen szerzett tapasztalat
  • Ügyfélorientált szemléletmód
  • Kiváló kommunikációs készség szóban és írásban egyaránt
  • Együttműködési készség, csapatmunka
  • Nagy munkabírás, önálló, hatékony munkavégzés, precizitás
  • Felelősségtudat, kezdeményezőkészség
  • Jó problémamegoldó készség
  • Microsoft Office alkalmazások magas szintű ismerete, különös tekintettel az Excel-re és Word-re

Munkakör betöltése során előnyt jelent

  • Pénzügyi területen szerzett végzettség
  • EU-s projektek területén szerzett szakmai tapasztalat
  • Középfokú nyelvvizsga
  • EMIR, FAIR rendszer ismerete

Illetmény és juttatások

  • A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.

Ami a pályázathoz szükséges

  • Önéletrajz
  • Motivációs levél

Állás adatai

Állás azonosító: 831
Pozíció pontos megnevezés: Pénzügyi referens
Államtitkárság: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Munkakör szint: Állás
Munkavégzés helye: Budapest XIII. kerület
Tevékenység: Pénzügy, gazdaság
Jogviszony típusa: Határozott
Jelentkezési határidő: 2020.07.14.
Ossza meg vagy mentse el a kedvencei közé ezt az állást: Pénzügyi referens